Tavasz

Csak megjött - bár mondjuk tegnapelőtt még simán fagyott éjszaka, a hírekben pedig a tönkrement spárgákról regéltek.  Azért itt van. Úgyhogy kirándultunk is nagyokat. Szépeket, hosszúakat.
Elsőként a szokásos évi egyszeri Uetliberg-Adliswil távot győztük le. Ami első körben Anita legyőzését jelentette (nemakarokelmenni-nemakarokcipőthúzni-nemakarokvonatraülni-uuuutálomakötözőscipőket-nemakaroksétálni-stbstbstb). Miután a fél utazóközönség és a kilátónál tartozkodó nagymamák eléggé megsajnálták már a gyereket kegyetlen szülei miatt és a lábára került a bakancs, valamint megtette az első lépéseket, beindult a következő lemez (jajdejó-deszeretekkirándulni-dejóabakancs-stbstb). Dani elég sztoikus nyugalommal viseli már ezeket a hangulatváltozásokat, tudja, hogy előbb-utóbb véget ér és minden jóra fordul. Így is lett. Míg Anita eljátszotta az utolsó felvonást, addig mi elindultunk Adliswil felé. Dani menet közben rájött, hogy errefele táboroztak a JW-tal és meg is találta a házat. Jól körbejártuk, jól megnéztük ugyanazokat a teheneket minden irányból, aztán visszaballagtunk a főcsapásra, hátha már utolér minket a család másik fele. De nem. Dani kezében fényképezőgéppel szerencsére lelassult, így mire a 20. lepkefoto elkészült, Petiék is betrappoltak. Az egyik óriásfüves, napsütéses réten "kempingeztünk" egyet, míg a gyerekek rá nem jöttek, hogy a fűben rovarok is mászkálnak, aztán irány tovább. Anitát egy kb. használhatatlan íjjal a szarvasvadászat hajtotta, Danit a fényképezőgép. A játszótéren azért megérdemeltek egy jókora pihenőt és sok-sok kör körhintát. Szerencsére sok családos járt arra, mert nekünk csak 3 bevethető egyfrankosunk volt. Elég népszerű hely ez a Planetenweg: négy óra alatt három céges és egy macskás egységgel találkoztunk...
Lefele sikeresen rábeszéltük a gyerekeket a felvonó helyetti trappra, mert gyalog gyorsabb... No persze. Ám legalább Dani megtalálta a JW-kunyhójukat, amit már kb. 2 éve építenek az erdő eldugott zugában, kb. megközelíthetetlen helyen. Úgy örült, hogy végre megmutathatta. Elvileg titkos és direkt még sosem mehettünk arra. A "gyors" út nagyon szép volt Adliswil felett, de az utolsó, tizedik km-en már nagyon vonszolták magukat a gyerekek... Szofi szülinapi buliján, amire még éppcsak odaértünk, kicsit lazítottak a játszótéren, aztán úgy döntöttek, ők inkább hazamennek.
Második körben csak Peti kirándult. Dani a JW-tal négy napra felvonult Linthtalba, mi meg átautóztunk Tündiékhez Eichbergre, hogy a két fiatalka játszóterezhessen. Peti átbiciklizett három hegyen, három völgyön. El is fáradt rendesen. Gyönyörű idő volt, gyönyörű panorámával, az Alpok végig kitöltötte a láthatárt. A gyerekek kb. 10 perc után már elválaszthatatlanok voltak ismét, nemisigen akart Anita hazamenni.
Harmadjára tegnap eltekertünk Zürichhornra meg vissza. Az egyik kollegától zsákmányoltunk egy FollowMe-t, miután annyian dícsérték már, a kollega kedvesen fel is szerelte a biciklimre és Anitáéra, tegnap teszteltük. Hihetetlen jó volt. Érzésre, mint az egykerekű, viszont egy perc alatt le lehet a gyereket csatolni, ha önállóságra vágyik. A fél utat hazafele maga tekerte, igaz, kb. percenként megállt az orrát megvakarni... Nagyon jó. Meg is jegyeztem, milyen klasszat kirándultunk együtt, erre Anita: nem együtt, csak hárman.
Ma meg cirkuszelőadás, ahova szintén biciklivel. És amitől igazán meggzőző lett Anita számára: kosztümös :)

Őrült svájci tempó

A minap ment egy riport a tévében egy fickóról, aki kivándorolt Svájcból Norvégiába. Merthogy nem bírta elviselni az itteni zaklatott életet, ezt a rohanást, kapkodást, ami ebben az országban uralkodik. Ezek szerint még van hova tovább :)

A gyerekek nyüzsögnek: élvezték a két hetes szünetet, most próbáljuk újra elkapni a hétköznapok ritmusát, de úgy tűnik, az olyan nem létezik. A szünetben jártak otthon, egy hétig pörögtek, aztán a második héten Dani járt focizni minden nap, Anita meg úszni, kicsit elfáradtak estére. Most sem különb: mese alatt bealszanak, pedig feleannyit sem mozognak. A harmadikosok kicsit zsizsisek, mert egy hónap múlva kiderül, kit melyik osztályba pakolnak át negyedikben. Mert mi sem jobb, mint a jól összeszokott társaságokat szétszedjük háromévente.
Anita kezd rájönni, hogy ő tulajdonképpen tudna németül, ha éppen akarna. Például számolásban remekel, csakhogy éppúgy, mint annak idején magyarul, figyelmen kívül hagyja a hetest.

Cipővásárlás

Nemigazán értem, hogy a cipőgyártók miért gondolják úgy, hogy a gyerekeknek 39 és 42 között nem apránként nő a lábuk, hanem egyszerre. Danival most már fél éve gondban vagyunk, mert a gyerekosztályt kinőtte, a férfiosztályba még nem nőtt bele. Ma focicipőből sikerült egyet találnunk, ami jól passzolt a lábára (41-es :) - tiszta szerencse, hogy a színe sem citromsárga volt. Utcai sportcipőből szintén egyet leltünk. Jó, igaz, nem járjuk végig az összes boltot, lehet azt kéne, de azért igazán tarthatnának többféle cipőből átmeneti méreteket... Az eladó szerint 48,5 után már csak rendelni lehet. Előre félek, mit csinálunk Anitával 39 felett... Bár valószínűleg ő el lesz bűvölve a kopogós cipők hadától.

Kilencedik

Daninak kicsit pechesen indult az idei szülinap: mire szépen kitalálta, milyen szuper, hogy szombatra esik, végre akkor tarthatja a bulit, amikor épp a szülinapja van, rájöttünk, hogy az a húsvéti szünet közepe... Buli zokogva elnapolva egy héttel, de azért sikerült megvigasztalni, hogy elvisszük egy titkos útra.
Pénteki indulással, nem titkosan elmentünk a Duna-forráshoz, legalábbis az egyikhez Donaueschingenbe, rögtön találtunk is egy macskát a forrás mellett. Anita dobott egy 10rappenest a vízbe, de Dani szerint már tök hülyeség, hogy az emberek ilyet elhisznek, hogy hátat fordítva kell bedobni, hogy teljesüljön a kívánság ("legyen még sokkal több Barbie-m").  Mivel Németország is tavaszolt, kicsit nehéz volt ebédet vadászni, de végül kiegyeztünk a pizzában. Aztán tovább Tübingenbe. Juhé, a parkoló mellett a botanikus kertnek volt egy szuper játszótere ("fú, itt csak kicsik vannak, ez egyáltalán nem érdekes"). Közben Peti felfedező körútra ment, ha már ott járunk, aztán mire visszaért, a gyerekek is realizálták, hogy a dermesztő hideg ellenére mindenki fagyival érkezik a játszótérre. Peti alattomosan az óváros legtávolabbi részén fekvő fagyizóhoz kalauzolta őket. Tényleg szép város nagyon, tele titkos kis utcácskákkal, gyönyörűséges folyóparttal.
Irány a titkos cél, amiről nem gondoltuk volna, hogy tényleg titkos marad, annyira ki volt előre táblázva, de mivel Dani belemélyedt a legújabb Pokémon-kalandokba, csak a szállodánál nézett fel és még ott sem vette észre a rengteg reklámzacskót és prospektust. Így aztán másnap tényleg meglepődött, mikor reggel megkapta a Legoland belépőt.
Kicsit szkeptikusak voltunk az időjárás és a tömeg miatt, de tulképp jól jártunk. Fogcsikorgató hideg volt két napig, viszont sehol sem kellett 5 percnél többet sorban állni. A kedvenceknél meg szinte nem is kellett sorban állni. Ráadásul elég sok beltéri programot találtunk, ahol lehetett melegedni és kintre pedig még beállítottak extra óriási hajszárító-szerűségeket, amik 2-3 percig fújták ránk a forró levegőt. A gyerekek kora is ideális volt: Anita elég nagyra nőtt már a legtöbb játékhoz, hogy velünk együtt felülhessen, Dani pedig elég magas volt mindenhez, hogy egyedül használhassa, azt meg, hogy tulképp hány évesek, senki sem kérdezte. A srácok  szaladgáltak fel-alá lelkesen. Első nap kicsit össze-vissza, második nap már célirányosan. Két nap alatt nem sikerült teljesen lefednünk az egész parkot, mert aljas módon már ötkör lezárják a programokat, hogy hatra mindenki elhagyhassa tényleg a helyszínt. Az építkezés és a programozás nagyon tetszett most Daninak. Anita is egész türelmesen csinálta a buldózert a stempliért cserébe. Aztán a Csillagok háborúja makettektől nem tudtak nagyon elszakadni - kicsit vicces, mikor egy 4.5 és egy 9 éves teljesen komolyan megbeszéli, hogy melyik maketten mi történik, majd DM, DV  és R2D2 szobrával pózolnak. A hős Jedi lovagok azért annyira nem voltak hősök, hogy Atlantisban a garnélarákok közé bedugták volna az ujjukat vagy megsimogatták volna tengeri csillagot...
Persze a nap fénypontja mindig a bolt volt, ahol lehetett ajándékot válogatni... Ma már fent is pihen a polcon az X-szárnyú...
Vacsorára elfogyott a palacsintatorta, csak kicsit jött ki furán, mert a füstjelző miatt nem lehetett meggyújtani a gyertyákat... Na majd jövő szombaton :)
Harmadik este arrébb költöztünk egy faluval egy sörfőzde szállodájába (hú de finom volt a sör és a helyi fanta!), mert onnan nem messze esett egy kötélpark. Végül ezt az időjárás miatt ugrottuk, inkább elmentünk Meersburgba pancsolni. Kedves kis fürdő a Bodeni tó partján, a kinti medencéből panoráma a tóra a bregenzi hegyláncokra. Idilli. A gyerekek jókedve is, ami rögtön előjön, ha belejük kerül egy kis ennivaló... A város is szép lett volna, ha holnap nincs iskola, így inkább hazakompoztunk és visszamegyünk valamikor, amikor kicsit melegebb lesz. Most már csak ilyen lehet...
No és Anita mit kért születésnapjára? Nem, nem Barbiet. Legolandot. Meleget, ahol lehet rendesen a vízágyúkkal lövöldözni.

Hajtóvadászat

Közel lakunk a zöldhöz: tegnap délelőtt a dombon, ahol Aikoval és Ciaraval mászkálunk, a szemfüles kutyusok felhajtottak két  megtermett szavast. De hogy azok pontosan hogy kerültek egy autóutakkal és lakótelepekkel körbevett dombra...? Kicsit aggódtam, hogy az Üveghegyen túl ér csak véget a vadászat, de szerencsére azért alapvetően jól neveltek ezek a jószágok, mégha el is viszik őket a vérük időnként.
Amúgy harcolunk Scuol óta mindenféle vírusok mindenféle változatával. A cél, hogy péntekre talpon legyen az egész család. Talán sikerül, bár a fiúk még ma is elég sok időt töltöttek vízszintesen.

Rádió

Ma kb. négy órát ültem kocsiban. Az azért szokott jó lenni, mert ilyenkor lehet rádiót hallgatni és tanulni a helyi szlenget. Ma a második óra után kikapcsoltam, mert félóránként felolvasták a példabeszédet a tiszta lelkiismeretről és a meghurcolt becsületről. Aztán a tanfolyamon persze a "honnan származik?", "Magyarországról" kérdéskör után nem olimpiai aranyakról, jó borokról vagy gyönyörű hazánkról beszélnek az emberrel, hanem kedvesen viccelődnek, hogy nem-e rokon a nagyfőnök és  tudják ám annak a jó barátnak a nevét is, megjegyezték. És amikor a békés, nyugdíjas svájci néni politizálni kezd velem, akkor nagyon elkeseredem és reménykedem, nehogy a "rendes külföldi" dobozból épp átborulófélben legyünk a "trükköző, füllentő külföldi" dobozába. Valamint nagyon örülök, hogy a cicák és kutyák nem hallgatnak rádiót és nem olvasnak újságot. Sokkal egyszerűbben el lehet velük így beszélegetni.

Hétvégi vakáció

A legjobb abban, hogy itt lakunk, hogy ha jó az idő, akkor kb. 10 percet kell sétálni, hogy vakáció érzésünk legyen. Jobbra indulva folyópart vagy panorámás hegyek a tehénlegelőkkel, balra indulva erdő-erdő hátán vadállatokkal. Tábortűz minden sarkon. Ha még jobban vakációzni akarunk, akkor felkapunk a biciklire és letekerünk a tópartra. Szombaton az erdő-tábortűz , vasárnap meg a bicikli-focilabda kombinációt szedtük elő. Maradéktalan boldogság volt a jutalom.
Déltuán a kevésbé jó idő tiszteletére viszont elkövettük azt a hibát, hogy beiktattuk a srácok kívánságára az ugrálóvárat is, ami természetesen nem csak a mi gyerekeinknek jutott eszébe. Elég oxigén- és helyhiányos helyzet volt a beltérben, de a fiatalok azért élvezték egy darabig és mindegyik élve került ki a dühöngőből.