2011. február 8., kedd

Kőfejtő

Ma olyan történt, amire még álmomban sem gondoltam volna soha: elmagyarázták nekem egy kőfejtő-kötörő-betonkeverő működését németül és nemhogy megértettem, de még le is tudtam fordítani magyarra. Az eredményt nagyban segítette a német-magyar nyelvrokonság, amit olyan fontos szavak támasztanak alá, mint a siló és a beton.
Amúgy tök érdekes volt. Mindig is szerettem volna hasonló intézményt belülről látni. Kicsit szíven ütött, hogy lényegében nem sokban különbözött attól a kőtörőtől, amit Amerikában láttunk és az aranyláz idejéből származott. Csak kicsit nagyobb volt és többet szitáltak benne. És kicsit kevesebb aranyat maszatoltak ki a homokból. Na meg persze nem talicskáztak, hanem rakodómarkolóztak. Bár a tulaj szerint, ha rossz gombot nyom az ember, simán lehet egész nap követ lapátolni, hogy megint minden a helyére kerüljön.
Hétvégén elmentünk Lausanne-ba. Kivételesen tényleg majdnem oda, be is sétáltunk a városba. Kicsit dézsávü érzés volt, utoljára terhesen mászkáltam azon a tóparti sétányon és tíz éve, hogy utoljára fagyiztunk abban a fagyizóban. Danit csak kicsit lepte meg, hogy háromhónaposan már járt az Olimpiai múzeumban, Anitát meg egyáltalán nem lepte meg semmi, sőt, meg sem hatotta, remekül eljátszotta a hisztis-vagyok-nem-akarok-semmit-főleg-nem-sétálni színdarabot. A nemzetközi gyerek vegyespárosunk rájött, hogy tulajdonképpen jelbeszéd is van a világon és egymás nevét minden nyelven egyformán lehet kiabálni, sőt, focizáskor sem muszáj kinyitni a szájukat. A Jedi visszatér-t nézvén pedig hirtelen mindenkiből egyszerre tört ki a kúúúl. Szóval lehet, egy hónap elvonás után majd rájönnek a következő két közös szóra is.
A tó amúgy még mindig gyönyörű, főleg a hétvégi időben: minden hegy látszott közel s távol, képeslap naplemente. Jó érzés volt körbenézni, hogy szinte mindegyikről van egy mesénk és legalább egy kirándulásunk. És jó érzés volt megint hallani azt a szép lassú vaud-i franciát. Csak azt nem tudom, hogy ha egyszer elköltözünk innen, akkor Zürich után is honvágyunk lesz-e és kutatni fogjuk-e a boltokban a bratwurstot és a röstit...