Ismét Scuol egy hétig a szokásos infrastuktúrával. Hóból kicsit kevesebb akadt, mint egyébként, de így legalább lehetett edzőcipőben trappolni a városban. A gyerekek leszavazták a síiskolát, így privát órákat vett Anita Petinél, Dani meg nálam. Klassz is volt így, Dani legalább átesett a holtponton, miszerint ő nemigen tudna síelni és nem is elég bátor. Felállította magának a célt, hogy ő márpedig lemegy az 1-es piroson, ami a faluig vezet, pedig az volt a legpocsékabb pálya, aztán csütörtökre teljesítette is (hozzáteszem, hogy utána már nem is igen érdekelte továbbiakban a síelés...) Mondjuk valószínűleg segített a lendületen, hogy egyszer síelt Leonine-Jeanne-nal két pirospályát és hát lányok előtt mégsem lehet feladni... Szóval nagyon ügyes volt, én meg irtóra élveztem, hogy együtt csináljuk, jutott idő bőven beszélgetni is közben. Anita Petivel tornázott a szőnyegeken és minden nap mentek egy kékpályát is. A hét végére már tudott egyedül pizzázni nagyjából. Ha nem akart volna mindig szlalomozni, lehetett volna egyedül ereszteni fentről, mert a fékezés már ment. Mi meg felváltva síeltünk, hol Peti ment fel reggel és maradt délután, hol én. Jó sport is ez, nem lehet megunni, főleg, ha minden nap kicsit más a hó, mert vagy olvad, vagy friss vagy jeges.
Elmentünk még egyszer gyerekekkel falat mászni a szomszéd faluba, mikor nem volt kedvük pancsolni. Gyönyörű kis hely pár kilóméterrel odébb, a tornateremben mászófallal. Itt ezt kell tudni az iskolásoknak... Dani nagyon elemében volt, sikerült a tetejéig feljutnia, csak azt nem hitte, hogy ez privát magassági rekord volt számára, annyira egyszerűnek tűnt neki. Anita először nem tudta, mire vélni a dolgot, aztán két próbálkozás után felhúzatta magát a tetejéig és nagyon lelkesen kapart lefele. A beülőtől meg nem akart megválni, hát még az aranyszínű rózsaszín csavaros karabinertől...
A heti menü eredménye pedig, hogy ezentúl muszáj lesz rántott sajtot, fordított tükörtojást, hajtogatott rétest csinálnom és ezentúl nem főzhetem kuktában a pörkölöt, hanem négy óráig rotyogtathatom.