Sziklán

Talithával bevállaltunk egy sziklamászó tanfolyamot. A férjek erős háttértámogatásával, akik átvállalták a gyerekeket és a háztartást erre a két napra. Elmentek szomszédolni, helyi buliba, vadasparkba. Anita tegnap este 6-kor ki is dőlt rendesen, Daninak meg be nem állt a szája egész este. Nemis tudom, mennyit fog majd mesélni 3-4 nap tábor után...?
A felállás a tanfolyamon: egy berni, két svíci, egy argaui, egy oberlandi, egy müncheni, egy holland és egy magyar. A svájciak egész jól megértették egymást, de számomra megint csak kisült, hogy erre a nyelvre születni kell, mert két ember nem beszéli sosem egyformán. Ha azt hittem, már értem a svícieket, akkor jött a berni és megint nem értettem percekig egy kukkot sem. A zürichivel és a münchenivel ezek után üdítő volt beszélgetni. A legrosszabb, hogy a vezető volt a berni, pedig őt kellett volna a legjobban érteni. Ámde ez egy praktikus sport: a kötélcsomózáshoz nem kell sok szó, a vezérszavakat pedig kb. egyformán mondják/kiabálják.
Két nap után már tudtunk egész normális utakon mászkálni, meg egyedül lejönni. Ha még veszünk egy kötelet, akkor a ház melleti fánál is tudunk majd a srácoknak ereszkedőpályát építeni. Második nap aztán megvolt a reklámérzés: az ember 20m magasan csücsül egy kötélen lógva, kristálytiszta idő, havas hegyek mindenhol körben. Az ilyen miatt hagyja ott a ember a mászótermet.
Amúgy meglepődtem, mennyi gyerek mászkált a szikláknál. Akadt olyan hétéves, aki simán felmászott oda, ahova mi csak kapartunk. És irtó fegyelmezett volt mindegyik, egyik sem rosszalkodott. Ha nem épp rajtuk volt a sor, botokkal, virágokkal szórakoztak, dumáltak. Két nap alatt egy ideges szülőt nem láttunk.
Reméljük, lesz folytatás. A gyerekek itthon mindenestre szétjátszották már magukat a felszereléssel...