Elm

Hétvégére csodaszép napokat ígértek, így hát felmentünk a hegyekbe. Főleg, hogy anyuék ne csak Langnau és annak 2km-es körzetében mozogjanak. Találtunk is olyan hegyet, ahova bármikor vissza lehet vinni a srácokat. Van ott minden, ami kell: felvonó, kecskesimogató, óriás trampolinok, tekerős gokart, homokozó játékokkal, benti nagy ugrálóvár, sültkrumpli és ráadásnak még aranymosás. Mindez 100m-en belül. A gyerekek olyan lelkesek voltak, hogy még a faragott állatkákkal megspékelt másfél órás körtúrára is rá lehetett őket venni. Mi közben Petivel felugrottunk a hágóra meg vissza, megnéztük a vadvirágokat és a pecatavat, aztán szaladtunk az eső előtt. Mindig jó az ilyen.
Vasárnap bátran lementünk a tópartra húst sütögetni. Még jó, hogy egész korán mentünk, mert délután már egy zsebkendőt nem lehetett leejteni. Beizzítottuk instant kis sütőnket, hallgattuk a fialok zenéjét (amíg nem jött a rendőr) és előkaptuk a tollaslabdát. Dani megint álmodhatott valamit, mert két hónapja még alig-alig találta el a labdát, most meg nagyon résen kellett lenni, hogy mindent vissza tudjunk adni.
Az iskoláról is álmodhatott valamit (és kivételesen nem az iskolában), mert a második legjobb dologzatot írta matekból, sőt még a szorgalmi is belefért az idejébe. A végén azt is meghallgathatjuk majd a szülőin, hogy milyen gyorsan dolgozik, nemcsak azt, hogy még mindig a felhőkben jár.