Bannalp

Végre igazi kirándulóidő volt: napsütés, szélcsend, meleg. Felmentünk a Bannalpsee-hez.  Elvileg nincs túl messze, de a svájciak már megint belefogtak nemzeti sportjukba, az autópályafelújításba, most épp Luzern körül, ezért ott kvázi megbénul a hétvégi forgalom.
Szokás szerint azt hittük, a világvégére megyünk, amit alig ismer valaki is, ehhez képest a tehénlegelőn lehetett már csak parkolni és még délben is várni kellett a felvonóra, ami egyszerre csak 15 embert tudott fellebegtetni. A felfele felvonó is kicsit avitt hangulatú  volt már, de a lefele út időutazásnak tűnt az 50-es évekbeli kabinnal, amit telefonon kellett elindíttatni és kívül elől-hátul tartozott hozzá csomagtartó.
A tó körül jól beosztották az éttermek a menüket: az elsőben nem lehetett csak sütizni, a másodikban volt minden, a harmadikban nem volt süti, csak fagyi desszertnek. Játszótér persze mindenhol. Közöttük meg a törpeút, amit  srácok nagyon élveztek.  Körben gyönyörű hegyek, alattunk a tó. Kicsit szétváltunk, mert Anita mégiscsak apró, de legközelebb a nagyokkal megyünk végig. Simán bírta volna az egészet. Cserébe kapott tóparti mászkálást, aminek az lett a vége, hogy derékig belecsúszott. Váltóruha persze sehol, de indulásig megszáradt legalább a ruhája. Az apja önként fürdött kétszer is a tóban, annyira felmelegedett a sziklák között az idő délutánra. Dani szerzett két jókora vízhólyagot az új bakancsától, remélem, hamar megszokják egymást. Más baleset nem történt. Csak a hazafele dugók alatt eldöntöttük, hogy ezentúl Glarus felé indulunk, mert ott már befejezték az útépítkezéseket...