Ezentúl Finnországról az alábbiak fognak eszünkbe jutni: napsütés, meleg, kristálytiszta tavak, no meg a szauna. Az utóbbi kettőt reklámozza minden útikönyv, de azt senki sem említette, hogy a légkondi igencsak hasznos lehet a kocsiban. A hírhedt szúnyogokkal is csak egy éjszaka csatáztunk, mikor nyitva felejtettük az egyik ajtót. Ám az órákig tartó, emlékezetes csata volt.
A tavak langyosak és átlátszóak, a homokkal remekül lehet építkezni (már ahol nem übereli a kavics), a fagyi isteni, az eper pici, de ötcsillagosan zamatos. A gyerekek ültő helyükben megettek egy dobozzal, a torta ugyanebből pedig felejthetetlen. Az meg csak fokozta az élvezeteket, hogy a házunk mellett termett az áfonya és a málna, kirándulni meg szinte uzsonnát sem kellett volna vinni, hanem csak lépésenként lehajolni kék bogyóért.
Szóval bármikor újra, noha azért két dolgot nehezményeztünk: gyerekekkel nem engednek be akármilyen étterembe; kb. egy óra után nagyon lehet unni a vezetést, mert forgalom alig, a táj meg leginkább fából és tóból áll... No meg radarból.
A gyerekek a szaunázást eléggé komálták, Anita a tóban mártózást is komolyra vette. A második nap rájöttünk, hogyan működik a kémény és sikerült nem bekapcsolnunk a füstriasztót. A napi ritmusnak nagyon hamar része lett, hogy Peti késő délután befűti a nyírfakályhát... Másik visszatérő elem, hogy Peti megrakja nyírfatüzet délben és/vagy este, hogy megsüsse rajta betevő halacskánkat és virslikénket. A hét végére kicsit már untuk a serpenyős krumplit, de most egy darabig nem eszünk...
Mi más? Voltunk gyönyörű városokban, szuper múzeumban, aminek az egyik ékessége az 5m magasra felsorakoztott láncfűrészek voltak, a másik pedig a gyereksarok. Jártunk hajón, csónakon - kenun nem, mert mint tapasztalati úton rájöttünk az Information nem jelent semmit, csak egy táblát, amin jelzik, hol tedd vízre a saját ladikod. A tévedések pedig sok-sok időbe kerülnek azon az égtájon...
Pecázni is próbáltunk, de nem túl sikeresen. A sirályoknak jobban ment.... A gyerekek hamar átáltak finn időszámításra: éjfélre aludtak, 9kor keltek.
Finnek után jött egy hét svájci nyugalom, tüzijátékkal Horgenben (ami azért is volt praktikus, mert a játszótérről hintázás közben is lehetett nézni), édes semmittevéssel (vagyis minden napra csak egy program jutott, mint például hegedűzsákmányolás a belvárosból, ajándékvásárlás, tóparti biciklizés, badeni fürdőzés). A hegedű mellékhatása volt, hogy két este is házikoncertet adtak a gyerekek egy vonós és egy pengetős, avagy egy vonós és egy billentyűs felállásban.
Másik provizórikus családtagunk egy hörcsög. Illetve Hörcsi. Megsíratjuk majd. Kicsit tartok attól, hogy miután hazatér, elkerülünk véletlen egy állatkereskedés felé. Nagyon belopta magát a család szívébe. A macskáéba is, aki órákon keresztül hajlandó ülni a 3D moziban és bámulni a mókuskerékben futkározó jószágot.
Svájc után indulhatott a MÁV kaland. Gyanúsan jól kezdődött, mert a hálókocsi meglepően tágas volt az ÖBB-hez képest. Éjfélkor visszazökkentem a valóságba, ugyanis csak a 3. vagonban volt az első működő vécé, ami a söröző fiatalokkal csurig tömött hálókocsikban eléggé minimálisnak bizonyult. Két gyerekkel igazán optimális, reggelre már egy négyzetcentiméter hely nem volt a vonaton, ami nem ragadt valamitől. Ehhez képest a négy órás késés meg sem kottyant, a srácok mesésen viselték az utat és a böjtöt. Persze aztán jól bepalacsintáztak Bkeszin, aludtak is a Balatonig katonásan.
Igazán nem akarok kritikus lenni, de nagyon örültem, mikor a család felhívott, hogy lenne egy autó erre a hétre, nem kell újabb mávos kalandokba bonyolódni 4 gyerekkel x csomaggal... Örök hála. Nem mindegy, hogy 2.5 vagy 6 órát utazunk 200km kedvéért.
Balaton, mint mindig, hihetetlen jó, a kemping is kiváló a srácoknak, szabadon rohangáltak egész nap, este meg bandáztak jó sokáig. Nem volt kánikula, de nem is esett az eső. Még pancsoltak is a nagyok. A második nap megkaptuk a szélvihart, az jól kifújt mindenkit. Jártunk Tihanyban komppal, kisvonattal, hajóval - jó volt nagyon, gyönyörűszép, csak valahogy a hajók, halak és kürtőskalácsok árfolyama nem stimmelt. No mindegy, a Balaton ettől még Balaton maradt, megunhatatlan.
Aztán Gotthárd. Jártunk a pancsiban kétszer is. Beérett Dani múlt heti tanítása, mert Anita összeszedte a bátorságát és megtanult búvárkodni. Nyitott szemmel is, pedig elég erős a fürdő vize... A gyerekeket alig lehetett kinyerni a vízből.
Elvittük őket lovagolni is kétszer. Éváék futószáron okították a srácokat, Boti másodjára már egyedül rótta a pályaköröket, a többieknek pedig az alapok jöttek újra és újra. Az indulási nyöszörgések ellenére nagyon élvezték és irtó büszkék voltak arra, hogy mi mindent nem tudnak már csinálni. Majd ősszel folytatjuk.
Amúgy Gotthárdon is pont úgy telt az idő, mint Balatonon: a lányok-fiúk párosával játszottak egész nap. Az együtt áttombolt hét után azért már lehetett rajtuk érezni a fáradtságot, egyre korábban akartak lefeküdni...
A fiúkkal szerveztünk egy titoknapot is, mikoris felmentünk Pestre meg vissza. A szemészet miatt mindenképp mennem kellett, hát elvittem őket is a Vidámparkba, este pedig benéztünk a Ropogtatós Évához. A Vidámpark elég retro érzés , nekem kicsit csalódás, mennyire nem változott szinte semmi, mióta 26 éve utoljára ott jártam, a fiúk viszont nagyon élvezték. Leginkább a mesebarlangot és a dodzsemet...
Kb. ennyi a nyár: hétfőn újra iskola, addig pedig beleélik magukat az itteni életbe a srácok, felfedezik a játékokat, barátokat. És közben pedig próbáljuk megszokni, hogy Anita már négy éves.
Linkek
Blogarchívum
